4.fejezet-Képek, fagyik, barátnők...

*Harry*


Mikor kirohantam Leila házából, hirtelen hiányérzetem támadt.Alig ismerem és máris az ujja köré csavart.Már a kórházban rájöttem, hogy ez lesz a vége.Amikor felkeltem és az ő tündöklő mosolyával találtam szembe magam, teljesen megőrjített.A szeme, a szája, az orra, a haja, mindene tökéletes.


-Harry élsz?-szakította félbe gondolatmenetemet Josh, a fotós.Megráztam a fejem, hogy teljesen feléledjek álmélkodásomból és elvégezhessem kötelességemet.


-Persze, csak elgondolkoztam.-mosolyogtam Joshra, majd tovább pózoltunk a fiúkkal.Viszonylag gyorsan lement a fotózás és Liam kiharcolta nálunk, hogy maradjunk ott és nézzük meg a képeket.Furcsa mód még Zayn is el akart menni, pedig mindig meg szokta nézni a róla készült képeket, hogy biztos jól állt-e a haja.Beálltunk egy laptop köré és a képeket néztük, miközben mindenki kielemezte azokat.


-Ez nagyon jó lett.-nézett rám elismerően Miriam, a menedzserünk.Én csak bólogattam, majd alaposan megnéztem a képet.


-Igen, mert itt épp a csajáról álmodozott.-mondta Louis, mire mindenki mosolyogni kezdett és az arcomat vizslatták.


-Nem a csajom.-vágtam egy durcás arcot és Loura néztem.


-De szeretnéd, hogy az legyen.-mosolygott továbbra is Louis.


-Volt már jobb numerám.-vetettem oda félvárról és dühösen az öltöző felé indultam.Még hallottam, hogy Louis valami olyasmit dünnyögött, hogy "Caroline volt az, igaz?!Ő nekem is bejött.".Máskor erre a kijelentésre behúztam volna neki egyet, de most nem, mert legjobb barátom pontosan rátapintott a lényegre.Szeretném, hogy a barátnőm legyen és tudom, hogy nem mondtam igazat.Sosem volt nála jobb barátnőm.Idegesen csaptam be magam mögött az ajtót és a tükör elé álltam, hogy leszedhessem azt a kilónyi alapozót, amit rám kentek.


*Scarlett*

Tudom, hogy nem kellett volna így beszélnem Leilaval, de annyira kihozott a sodromból.Zaynnel tényleg csak barátok vagyunk.Igaz, hogy megtetszett, de akkor is barátnője van és esélytelen lenne, hogy összejöjjön velem.Kiszaladtam a konyhából, magamra rángattam egy cipőt és futottam, amerre láttam.Már órák óta róttam az utcákat, de lábaim nem fáradtak ki és csak ekkor vettem észre, hogy a Temze egyik elhagyatott részénél vagyok.Erről a tegnap éjszaka jutott eszembe.Lefeküdtem a fűbe és elővettem a zsebemből az Ipodom.Még mázli, hogy nálam van.Feltekertem a hangerőt maxra és a beborult eget fürkésztem.Gyakran a zenébe menekülök, ha félek az egyedül léttől és a gondolataimtól.Lehunytam szemeimet és egyedül a zenére koncentráltam, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy az énekessel együtt énekelek.Gyorsan körbenéztem, hogy senki sem hallja idétlen hangomat, majd egy halvány mosollyal nyugtáztam, hogy senki előtt nem égettem le magam.Folytattam az éneklést számról-számra és lassan elkezdett esni az eső.Nem zavart.Továbbra is ott feküdtem a fűben és énekeltem.6 óráig ott fetrengtem, mint egy őrült aztán rávettem magam, hogy visszamenjek Lihez.Bocsánatot kell tőle kérnem, hisz nem tehet semmiről.A hazaút tovább tartott, mint gondoltam ezért útközben felszálltam egy buszra, hogy lerövidítsem, de így is két órába telt mire hazaértem.Halkan settenkedtem be az ajtón, azt nem tudom miért, de így tettem.Talán csak féltem Leila reakciójától és így akartam húzni az időt.Belopóztam a nappaliba és körülnéztem, de senkit sem találtam.Felmentem az emeletre és Leila szobájába kopogás nélkül nyitottam be.A látvány letaglózott.Li az ágy mellett feküdt csukott szemekkel.Odasiettem hozzá és elkezdtem pofozgatni, hátha felébred, de nem tette.Teste mellett egy doboz gyógyszer volt.Tehetetlenül tovább pofozgattam és ráztam a testét ott, ahol értem.Egyszer egy halk nyöszörgést hallatott.


-Leila!Leila, kelj fel!Leila!-kiabáltam, de nem igazán sikerült elérnem vele semmit.Térdeim megremegtek, miközben mellette guggoltam és hátra estem.Könnyeim patakokban folytak és-bár tudtam, mit kéne tennem-csak sírtam és a nevét kiabáltam.Nem tudom mennyi idő telhetett el.Percek?Órák?Még mindig kiíbáltam és akkor megtörtént az, amire annyira vártam.Li megszólalt.Felkelt.


-Mit akarsz?-kérdezte álmos fejjel.Egyből ülőhelyzetbe tornásztam magam és az arcát vizslattam.Nem pont azt mondta, amit akartam.


-Hogy én mit akarok?Az nagyobb kérdés, hogy miért akartál öngyilkos lenni?Normális vagy?Nem hiszem el!Te teljesen megkattantál!-fakadtam ki.Könnyeimen keresztül kiabáltam rá, amennyire csak bírtam.


-Mi van?Én öngyilkos?-nézett rám teniszlabda nagyságú szemekkel.


-Hisz itt feküdtél és...ott a gyógyszer...én...-makogtam értetlenül és a kezeimmel össze-vissza kalimpáltam.


-Én csak bevettem egy altatót és nem volt kedvem felmászni az ágyig.-küldött felém egy halvány mosolyt, majd komoly arccal tekintett rám.


-Bocsánatot szeretnék kérni.Tudom, hogy nem tehetsz arról, hogy nem emlékszel a dolgokra.Én csak kiborultam és talán tetszik Zayn, de ez nem mentség.-újra folyni kezdtek a könnyeim és Leila arcát figyeltem.Kinyújtotta karajait és én szinte bele estem ölelésébe.


-Szeretlek, te kis buta!-hangján hallottam, hogy mosolygott és vállamon pár könnycseppet éreztem meg, ahogy végig folyt.Tehát nem csak én sírok-Gyere!-fogta meg a kezem, majd leráncigált a konyhába.-Van fagyink!-sipítozott, mint egy őrült.A fagyasztóból kivett két doboz csokiöntetes fagylaltot és az asztalhoz ültünk, hogy nyugodtan elfogyaszthassuk.Rengeteget röhögtünk és beszélgettünk.

-Amúgy szerintem bejössz Harrynek.-mosolyogtam rá két falat között.


-Öhhmm...nem hiszem.-rázta hevesen a fejét.


-De.Láttam hogy nézett rád.


-Hogy?-úgy mosolygott, mint egy óvodás karácsonykor.


-Gerjed rád.-kacsintottam egyet és elkezdtünk röhögni, de mikor már nagyon belemerültünk volna a nevetésbe, megcsörrent a telefonom.-Ki keres éjfélkor?-Li megvonta a vállát és tovább röhögött.Átmentem a nappaliba és elkezdtem a táskámba kutatni a telefonom után.Mikor kezembe akadt mérgelődve pillantottam a képernyőre és az ott látott név kicsit sem enyhített meg.


-Jézusom, Harry!Mit akarsz az éjszaka közepén??-vettem fel a telefont és kicsit sem illedelmesen förmedtem rá esti zaklatómra.Egy pillanatig síri csend volt, majd a vonal túlsó végén lévő fiú mély levegőt vett és egy halk sóhaj után megszólalt.


-Zayn vagyok.Scarlett, beszélnünk kell.-hallottam meg édesen csengő hangját fájdalommal megfűszerezve, amitől elfogott a félelem.